Text Size
Interestings Nations – Places – Countries Hovatovább nyelvtudomány?

Hovatovább nyelvtudomány?

There are no translations available.

keleten_kel_a_nap_elso_kotetBoncold csak nyelvész! hát baj az, ha az áldozat elvész?
Tartozik ez tereád? ... E g y bizonyos: n e m  a n y á d!”
(Arany János: Az orthológusokra)

1994-ben jelent meg Budapesten, Püski kiadásában, Götz László, „Keleten kél a nap” című, két kötetből és öt részből (könyvből) álló őstörténeti tanulmánya. Az első négy könyv 1981 és 1992 között, egyenként jelent meg a következő címek alatt: 1. Az első ázsiai ősnyelv felé; 2. Kettős mértékkel (a magyar őstörténet-kutatás módszerei és eredményei); 3. „Boncold csak nyelvész!” (a finnugor nyelvtudomány módszerei és eredményei); 4. A sumér kérdés (régészeti, etnogenetikai, nyelvfejlődési és kutatástörténeti elemzés). Az 5. könyv: Az uráli finnugor nyelvek genetikus nyelvcsaládi elméletének ellentmondásairól, 1994-ben, halála után két évvel jelent meg, az előbbiekkel egybekötve. A műhöz az előszót az 1998-ban elhunyt neves régészünk, László Gyula írta.

gotzlaszloDr. Götz László (1934-1992), 1956-ban, mint ötödéves orvostanhallgató került Ausztriába, ahol német nyelvtudás hiányában, az egyetemi felvételi vizsgáit latinul tette le. A 60-as évek elején kezdett őstörténelemmel foglalkozni, amikor egy újságban azt az archeológiai hírt olvasta, hogy sumér hajót ástak ki a dél-uráli régióban. Ez felcsigázta érdeklődését, mert felismerte benne a sumér-magyar őstörténeti kapcsolatok lehetőségét. Tudásának kibővítése céljából több féléves régészeti és őstörténeti előadást hallgatott a bécsi egyetem bölcsészeti karán. László Gyula híres régészünk munkái is befolyással voltak őstörténeti szemléletére, melyekkel László legnagyobb részt egyetértett.

E monumentális, 1000 oldalt meghaladó mű hatalmas tényanyagot foglal magába. A hivatkozott szakkönyvek száma 600 körül van, melyeket nem csak referenciának használt, hanem aprólékosan át is tanulmányozott.

A könyv főcélja, hogy bemutassa Elő-Ázsia (Kis-Ázsia, Szíria, Palesztina. Észak-Mezopotámia) újkőkori, középkori és bronzkori műveltségének fejlődését, majd ennek, a dél-mezopotámiai sumér kultúra kibővítésével, nyugat-eurázsiai kulturális és etnológiai kapcsolatait és kihatásait. Kihangsúlyozza, hogy a sumér Kr. e. 4000-től 2000-ig adatolhatóan egész Elő-Ázsia közlekedő nyelve volt, így e műveltség Délkelet-, Közép- és Nyugat-Európa, Ázsia, a Kaukázus, Pontusz és a Volga-Urál vidék kulturális és nyelvi kialakulásában alapvető szerepet játszott. Kimutatja, hogy az őskorban tömeges, térben és időben, több hullámban lezajló sumér gyarmatosítások és kivándorlások történtek a fent említett területekre, melyek hatását Götz az ötödik könyve első fejezetében a következőképpen foglalja össze: „) ezek a régészetileg egyértelműen kimutatható tömeges elő-ázsiai gyarmatosítások teszik elengedhetetlenné a sumér nyelv fokozott figyelembe vételét, mégpedig nemcsak sumér-magyar, illetve sumér-finnugor viszonylatban, hanem éppúgy a többi nyugat-európai nyelvcsoport, nyelvcsalád nyelvkutatási vizsgálataiban is. Vagyis - ezt jól jegyezzük meg magunknak - nem valami különbejáratú sumér-magyar nyelvrokonításról vagy netalán nép-leszármazásról van szó, hanem sokkal, de sokkal nagyobb horderejű nyelvtörténeti kérdésről. Nevezetesen arról, hogy a még ma is tömegesen található, igen szoros és frappáns sumér nyelvi megfelelések a Nyugat-Eurázsia szinte minden nyelvében, régészeti és őstörténeti ismereteink mai fokán csakis egy ősi nyelvi koiné, azaz nyelvközösség, illetve „lingua franca” egykori létezésével magyarázhatók az elő-ázsiai térségben, az ottani neolitikus és kora-fémkori időben. gotz1E nyelvközösség nyelvi elemeinek tömege az Elő-Ázsiából kiindult földművelő,, majd később már fémműveltséggel rendelkező gyarmatosokkal jutott el Európa és Nyugat-Ázsia délebbi területeire, s az új szálláshelyeken az idők folyamán egyfelől saját fejlődése útján eleinte dialektusokra, később önálló, külön nyelvekre oszlott, másfelől pedig a halász-vadász őslakosság nemzetiségi, törzsi nyelvi a közöttük, vagy közvetlen szomszédságukban élő elő-ázsiai gyarmatosok nyelvjárásait többé-kevésbé eltorzítva – pidginizálva – kisebb, vagy nagyobb mértékben átvették, illetve beleépítették saját nyelvrendszerükbe, odaidomították a maguk hangrendszeréhez.” E felismeréséről, melyet areális (területi) nyelvi kiegyenlítődésnek nevez, László Gyula azt tartja, hogy „... ezt a fejezetét tanítani kellene, olyan lényeges.”

A fenti megállapításból kiindulva, Götz élesen bírálja a német J. Grimm által, a 19. században az indogermán (indoeurópai) nyelvekre felállított úgynevezett „törvényes hangváltozás” szabályait és annak elavultságát, melyre a finnugor nyelvészet a mai napig támaszkodik. Ugyanis az indogermán (indoeurópai) nyelvi időrend a hangváltozások törvényére van felépítve, azt vallván, hogy a „törvényszerű változások” időben egymást felváltva következtek be. Hosszasan és részletesen foglalkozik a kérdéssel és kimutatja, hogy időben egymás mellett élhettek a különféle nyelveken belüli változások, így ezek megfigyelése alkalmatlan arra, hogy időrendet állítsanak fel rá. Azt is kimutatja, hogy e törvények nagyon sok esetben még az indogermán nyelveken belül is felmondják a szolgálatot, melyet már egyes német nyelvészek is felismertek. Mivel pedig a finnugor nyelvtudomány időrendje éppen ezekre az ingatag alapokon álló, elavult indogermán eredményekre támaszkodik, a finnugrisztika időrendje is megbomlik. Ugyanakkor, éppen emiatt, megbomlik a családfaelmélet is, mind az indogermán (indoeurópai), mind a finnugor. Az e nyelvekben tömegesen élő, idegen etimológiával rendelkező szavakról megállapították bár, hogy valami „ismeretlen ősi nyelvből” kerülhettek oda; de az nem jut eszükbe – vagy nem akarják beismerni – hogy esetleg a ma már jól ismert sumér nyelvben is kereshetnék eredetüket. Ez a „sumerofóbia” főleg a magyar nyelvészekre jellemző, akiknek szintén „nem jut eszükbe”, hogy a finnugor nyelvek közös szavait, vagy a magyar nyelv feltűnően magas számú (cca. 41%) ismeretlen eredetűnek kikiáltott szavait a hasonló nyelvtani felépítéssel rendelkező sumér nyelvvel kíséreljék meg összehasonlítani.

Götz szerint a problémának három oldala van: az első, hogy a szakemberek általában indogermanista vagy finnugrista szemszögből vizsgálják a nyelveket, és csakis az érdekkörükhöz tartozó nyelvek között való összefüggések elemzésével foglalkoznak, ami a mostani „nyelvi körhintához” vezetett. A második, hogy az általuk felállított törvény értelmében, ha két vagy több nyelvben előforduló szó között pontos hang- és értelembeli megegyezés van, az kizárólag „véletlenség” lehet, tehát elvetendő. Szerintük ugyanis az ilyen fajta egyezések a „leggyanúsabbak” a nyelvek szavainak összetartozása tekintetében – még akkor is, ha ezek a „véletlen” egyezések tömegesen kimutathatók – mert az igazi szórokonság csalhatatlan jele éppen a hangok különbözősége, mert a hangoknak meg kellett változni – ha tetszik, ha nem! A harmadik pedig, hogy a sumért egyszerűen kinevezték egy „sziget-nyelvnek”, mely egyik élő vagy holt nyelvvel sem rokonítható. Ezekkel a negatív elméletekkel azután már eleve kizárnak és megbénítanak minden szélesebb perspektívájú összehasonlító nyelvkutatást. Götz ezek cáfolatát számos, eredményeiben igen meglepő, görög-héber, sumér-ógörög, sumér-latin, sumér-germán, sumér-szláv, sumér-indogermán-szemita, sumér-etruszk és sumér-magyar szópárhuzamokból álló összehasonlító nyelvi táblázattal támasztja alá.

Legjobban az Akadémia által elfogadott finnugor származáselmélet egyoldalúságát marasztalja el, mely a mai napig uralkodik a magyar őstörténet- és nyelvkutatásban. Vannak tudósaink ugyanis, akik mereven elzárkóznak az újabb kutatási irányoktól és nagyrészt figyelembe sem veszik – vagy tudatosan ignorálják – mind a nemzetközi szakirodalomban publikált, mind az újabb magyar régészeti eredményeket. (A klasszikus példát erre Fodor István nyelvész szolgáltatta, aki egy Washingtonban tartott előadásán kijelentette, a sumér-magyar nyelvrokonság akkor sem érdekelné, ha be lenne bizonyítva!) Götz László kimutatja, és élesen bírálja egyes szaktudósaink munkáiban felbukkanó felületességek, illogikus következtetések, módszertelen levezetések és néha tudatos félrevezetések számtalan példáját, melyek eredményeként sok esetben nemcsak egymással, de önmagukkal is ellentmondásokba keverednek.

László Gyula előszavában a következőket írja: „Götz Lászlónak a komolyan mérlegelő elmélete mellett nem mehet el szó nélkül a magyar kutatás sem.” Tanácsolja, hogy „... a magyar kutatás részéről az elméletet ismerjék meg és vitassák meg”, mert „ (...) nagy kára lenne őstörténetünknek, ha nem vennék komolyan, nem vitatnák meg tételeit.” A Magyar Tudományos Akadémia 1992. szeptemberi rendezvényén pedig, a Götz Lászlót méltató és értékelő emlékelőadását a következő szavakkal zárta: „Legyen áldott az emléke!”

Kossuth Éva

napkelet logo

konyvek
Tekintse meg az egye- sületünknél megrendel- hető, a szerző által de- dikált könyveket

szilajcsiko
arkad
szozat
hunhirlogo
szekelypajzs
kurultajbanner_125_125px
gyepugif_3
csikiszekelymuzeum
lakiteleknepfoiskola