Text Size
Interestings Nations – Places – Countries Seherezádé Budapesten

Seherezádé Budapesten

There are no translations available.

Sinai Samira 1.A történetírók feljegyzései szerint a magyarság még a honfoglalást megelőzően egy ideig Perzsia területén élt, majd onnan vonult tovább és telepedett le a Kárpát - medencében. Máig fennmaradt írásos emlékek bizonyítják, hogy a magyar és az iráni nép között történelmi, rokoni szálak mutathatók ki. Megmutatkozik ez nyelvi emlékeinkben, de fellelhetők a korabeli használati tárgyakon látható motívumokban is. A történelem viharai nem kímélték országainkat, kapcsolatainkat pedig az aktuálpolitika befolyásolta, melynek következtében hol eltávolodtunk, hol közelítettünk egymáshoz. A hídverés feladata, a kapcsolatok normalizálása ezúttal is a kulturális élet önkénteseire, „jószolgálati nagyköveteire” maradt. Ezek egyike beszélgetőtársam Samira Sinai iráni színésznő, díszlet- és jelmeztervező.

– Vegyes házasságból születtél. Édesapád Khosrow Sinai iráni filmrendező, édesanyád Gizella Varga Sinai, hivatását tekintve festőművész. Ez a családi háttér, a légkör, amiben éltél, mennyiben határozta meg a jövődet?

–  Azt hiszem teljes mértékben, bár a szüleim nem kifejezetten presszionáltak a művészi pálya felé. Apám filmjeiben már három évesen szerepeltem. Izgatott, és otthonom volt ez a világ, és maga a művészet is. Érettségi után, mint asszisztens, közreműködtem egy színháznál, ahol kisebb szerepeket is kaptam. Ezek után döntöttem úgy, hogy meg akarok tanulni mindent, ami a „színházcsináláshoz” kell. A színház egészében érdekelt. Díszlet és jelmeztervezői szakot végeztem, de szerettem játszani és rendezni is.

– Mikor érkeztél Magyarországra, milyennek látod az országot, a magyar embereket? Mi az, ami esetleg közös a népeink mindennapjaiban?

Sinai Samira interjú 2– 2008 tavaszán jöttem Magyarországra, ugyanis zsűritagként vettem részt a Mediawave - Nemzetközi Film és Zenei Fesztiválon. Itt hozzá kell tennem, nem ez volt az első látogatásom, hiszen a nagyszüleim itt éltek és őket időnként a nyári szünidőkben meglátogattam. Maga az európai kultúra sem volt idegen tőlem, hiszen otthon a családban a német volt a közös nyelv, és a középiskolai tanulmányaimat is német-iráni iskolában folytattam. Volt ott egy kis magyar kolónia is és így már akkor közelebbi kapcsolatba kerültem az európai kultúrával. A magyar emberek mentalitása sokban hasonlít az iránihoz. Mindannyiukban sok a szeretet, a melegség, a humor és a büszkeség, de ott van mellette a bizonytalanság is. Ami lényeges, az hogy mások a tradíciók, a szokások és a vallás.

– Egy méltán híres, ősi kultúra emlőin nevelkedtél. Milyen hatással volt ez a későbbi munkáidra, hogy tudtad ezt beilleszteni, vagy akár elfogadtatni új környezeteddel, második hazáddal?

– Díszlet és jelmeztervezőként biztos, hogy jelen van munkáimban mindaz, amit a családomtól, környezetemtől és az egyetemi éveim alatt kaptam. Magyarországon egy iráni magyar művésznek érzem magam. Magyar vagyok és iráni is vagyok. Kettő az egyben. Ez jelen van az életmódomban, a mindennapjaimban. Most a magyar nyelv elsajátítása az, ami a legfontosabb számomra, hogy megvalósíthassam a terveimet, melyek közt sok egyéb mellett több filmforgatás gondolata is szerepel.

– Volt-e valami megkeresés irányodba, kaptál-e valami lehetőséget a magyarországi bemutatkozáshoz akár a filmipar, vagy a színházak részéről?

– Nagyon kedves meghívást kaptam a győri, valamint a szombathelyi rövidfilm-fesztiválra, ahol jelen voltam, mint zsűritag és egy performance - szal is bemutatkoztam. Ott mindig úgy éreztem, hogy haza megyek egy közös nagy családhoz. A Duna TV részéről is barátságos fogadtatásban volt részem. Én rendeztem az első koprodukciónkat a Duna TV -vel Said Armaghani -ról, aki egy iráni - magyar kosárlabda edző. Számomra ez a csatorna az, amiben látom az eltökélt szándékot, a nyitottságot a világ felé. A színházaknál még nem nyílt meg nekem az ajtó, de nem adom fel a reményt. Szeretném bemutatni a magyar színházat, a magyar színjátszást az irániaknak, és az iránit pedig a magyaroknak. Hiszem, hogy nagy hatással lehetnének egymásra.

– A kedvezőtlen gazdasági folyamatok a hazai filmgyártásra is nem kívánt hatással vannak, de elmondható ugyanez a színházak működtetését illetően is. Mint színész és rendező, milyennek látod a szakma, a színjátszás jövőjét?

– Most olyat kérdeztél, amit nem tudok megválaszolni. Ehhez ismernem kellene a magyar színjátszás múltját, jelenét, és tisztában kellene lennem azzal a gazdasági környezettel, amiben ezek működnek. Így aztán csak remélni tudom, hogy a gazdasági recesszió kevésbé érinti a kulturális élet felvonulási területeit.

– Bemutatásodkor nem tettem említést arról, hogy képzőművészettel is foglalkozol. Mikor kerültél kapcsolatba a szobrászattal és miért pont ezt az ágát választottad a képzőművészetnek?

– Gyerekként otthon festőállványok közt szaladgáltam, magam is rajzolgattam, kialakult bennem valamiféle „formanyelv”. Talán ebből tört felszínre valami, amikor elkezdtem díszletett tervezni. Amikor Majoros Gyula, az Acélszobrászati Szimpozion szervezője meghívott, ezt érdekes kihívásnak tartottam. Érdekes tapasztalatot jelentett számomra. Hozzá teszem, kedves emlékek fűznek Kecskeméthez. Megháláltam a lehetőséget. Két szobrom született ott, melyekben az álmaim öltenek testet és az ottani acélszobrászok segítségével nyerték el végleges formájukat. Azt azért szeretném megjegyezni, nem vagyok szobrász.

– Mennyire hatja át az Iszlám a különböző művészeti ágakat és ez miben mutatkozik meg, hol vannak ennek a gyökerei?

– A vallás áthatja az élet mindennapjait és természetesen jelen van ez a művészetekben is. Gondoljunk csak a kerámiákon, vagy az ötvösmunkákon fellelhető motívumokra, vagy a kalligráfiákra, de a kávéházi mesemondás is mítoszokat, vallási történeteket mesél el, időnként idézve a koránból.

– Miben látod az okát annak, hogy a perzsa irodalomról, művészetről kevés anyag jelenik meg a magyarországi sajtóban?

– Az okok jobbára nyelvi problémákra vezethetők vissza. Inkább magyarok fordítják a perzsa irodalmat, mint irániak a magyart. Érdekesség képpen jegyzem meg, hogy épp a napokban kaptam meg Kamal Zaheri iráni író, műfordító legújabb kötetét, mely Örkény Macskajáték című regényét tartalmazta perzsa nyelven. Az említett szerző korábbi munkája, szintén egy Örkény kötet, - a Tóték - perzsa fordítás után már megrendezésre került Iránban, melynek én voltam a díszlet és jelmeztervezője.

– Mennyire ismerik Magyarországot Iránban, milyen a hírünk, a megítélésünk?

– Magyarországot Iránban inkább a labdarúgáson és a filmeken keresztül ismerik. Sajnos nem mondható el, hogy ismert lenne a magyar kultúra. Ezt én a követségeknek, a kulturális missziók hibájának is tartom. Országaink viszonylatában ritkák a kultúrális események, ezen szeretnék változtatni a magam lehetőségeivel.

A beszélgetést követően valami jóleső érzéssel álltam fel az asztaltól. Talán újra sikerült leverni egy cölöpöt a hídhoz. Csak abban bíztam, hogy beszélgetőtársam, partnerem is hasonlóan gondolkozik, és érez. Aztán távozóban még utána néztem, amint elnyeli a századfordulós bérház sötét kapualja, melynek végén már látszott valami fény…

Botz Domonkos

napkelet logo

konyvek
Tekintse meg az egye- sületünknél megrendel- hető, a szerző által de- dikált könyveket

szilajcsiko
arkad
szozat
hunhirlogo
szekelypajzs
kurultajbanner_125_125px
gyepugif_3
csikiszekelymuzeum
lakiteleknepfoiskola